Mindig elgondolkodom, hogy vajon tényleg le akarjuk-e leplezni a képmutatást. Ostobák vagyunk, vagy kényelmesebb megőrizni a kis látszatideáinkat, és védeni a felette üldögélő lufiembereket? A Moliere-konyha nagyon egyszerű. Adottak a gyarló tulajdonságok, azokat jól elfűszerezzük, és amikor már nagyon csíp a főzet, akkor nevetünk és megtisztulunk.
A „partinagyos” nyelvrendszerben újraszületett Tartuffe már a Nemzeti Színház színpadán is nagy siker volt. Bagossy László most az Örkényben rendezte újra a darabot. Az előadás üt, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez kizárólag az előadás érdeme. A „nem vagy te hülyének nézve, megindokolom” magyar közéleti attitűd olyannyira magától értetődő, hogy az abszurd szinte realitássá vált. És ez nem a színház, ez a valóság. Már nem értjük az abszurdot, mert éljük azt. Elzsibbadunk a saját felháborodásunk lehetőségétől is. Így aztán nem tudjuk az felülről tekinteni, hanem mi magunk játsszuk idióta szerepeinket, és néha még azt sem vesszük észre, hogy mi vagyunk az áldozatok, de minimum a nevetségesek.
Orgon, aki a saját röppályáján mozog, már szinte nem kizökkenthető. A „szent ember” befogadásával valakit magunk elé helyezünk, mint egy pajzsot. Ő a bűneinkért az áldozat, a kisszerűségünkért a nagyság, ha az ő útján haladunk nagy baj nem lehet. A felelősség így áthárítható. Ezért aztán rááldozhatjuk a családunkat a vagyonunkat és mindent.
Bagossy egy nem túl intelligens korlátolt újgazdag mitugrászként mutatja be Orgon figuráját. Znamenák István már-már kabarészerű elemekkel tarkítja a megformált karaktert. Rajzfilmhős lesz belőle, egy karikatúra, és ennek a határait soha nem is lépi át. Ez a fajta következetesség végigvonul az egész darabon. Ugyanis a rendező ebbe a fajta rajzfilm hangulatba emeli mindazokat, akik a Tartuffe mizéria bálványimádatának megtévesztői, vagy megtévesztettjei. Így a Pogány Judit alakította Pernellené, vagy épp maga Tartuffe (Nagy Zsolt) élesen elkülönülnek a teljesen átlagos, kicsit talán sótlanul egyszerű családtól. A sótlan egyszerűség ez esetben a józanság attitűdje lesz.
Kerekes Éva Dorine szerepében teljesen különálló dimenzió. A szerep egyébként is hálás, hiszen a nagyúri ködben óhatatlanul is ki kell villannia valaminek, ez esetben a józan paraszti észnek. Itt nem elég a sótlan józanság, és túl sok lenne a rajzfilmes sarkítás. Kerekes Éva tehát megmarad annak, ami: a paraszti ész egyszerű virtuóz hírnökének.
A díszlet újgazdagék távirányítható nappalija. Plazmatévés felszínes jólétükben kialakul az a tér, amelyben el lehet bújni, ki lehet figyelni dolgokat, és hanyatt lehet esni a meglepődéstől. Bagossy még a függönyt is távirányítóval mozgatja. Így aztán többszörösen is kukkolónak érezhetjük magunkat a nézőtéren. Részesei vagyunk Orgonék életének, ugyanakkor néha kizárnak ebből bennünket is.
Parti Nagy Lajos szabad fordítása nagyon erős lendületet ad az amúgy is lendületes műnek. És bár ez az előadás nem szárnyalja túl azt a hatást, ami egy Tartuffe előadástól elvárható, mégis az Örkény Színház új bemutatója igazán kellemes élmény.
Kal Pintér Mihály
Plakát: Bagossy Levente
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: