Mindig elgondolkodom, hogy vajon tényleg le akarjuk-e leplezni a képmutatást. Ostobák vagyunk, vagy kényelmesebb megőrizni a kis látszatideáinkat, és védeni a felette üldögélő lufiembereket? A Moliere-konyha nagyon egyszerű. Adottak a gyarló tulajdonságok, azokat jól elfűszerezzük, és amikor már nagyon csíp a főzet, akkor nevetünk és megtisztulunk. A „partinagyos” nyelvrendszerben újraszületett Tartuffe már a Nemzeti Színház… Tovább »

„Mozart meghalt, hát támasszuk fel”! Talán ez is lehetne a mottója a neoklasszicizmus huszadik századi nagy mestereinek. Mindenesetre Igor Stravinsky valahogy Mozart vígopera stílus-paródiában gondolkodhatott, amikor megírta az 1950-es évek elején a Rake’s Progress azaz A kéjenc útja című tragikomikus szenvedés-operáját. Persze a műfaj nem létezik, ez csupán egy érzet. A kicsit fausti történet Tom… Tovább »

Amikor valaki a világot akarja megváltani, vajon mit kezd azzal az információval, hogy mindössze két éve van hátra? Amikor valaki megtalálja élete szerelmét, hogy néz szembe azzal a kihívással, hogy pillanatokon belül talán arra sem lesz ereje, hogy a lányt megölelje? Ha valaki tudja, hogy egy képletből levezethető az egész világmindenség, az meg tud-e birkózni… Tovább »

Három fiútestvér (vagy négy, ezt nem tudhatjuk biztosan) és egy zsarnoki apa. Zavaros pénzügyek, bonyolult féltékenységek, hiábavaló békítési kísérletek – végül gyilkosság, öngyilkosság, börtön, őrület. És a halhatatlan remény, hogy mindebből van kiút. Dosztojevszkij regényéből számos színpadi adaptáció született, a Radnóti Színház-beli változat a megrendítő gyilkossági dráma révén elsősorban a legfontosabb regényalakok szinte emberfeletti küzdelmét… Tovább »