Nagy András Anna Karenina-átirata a POSZTon, a József Attila Színház előadásában.
Nagy András gondolt valamit az Anna Karenináról, 1988-ban meg is jelent a mű, a SZÍNHÁZ folyóirat mellékletében. A dráma főszereplője a pályaudvar, minden itt zajlik, egyfajta metaforája a tébolyban rejlő rendszernek és a rendszerben rejlő tébolynak. Telihay Péter a József Attila Színházban síneken mozgattatja a díszletelemeket: ami nem vastraverz, azt a mellékszereplők tologatják ide-oda, legyen az egy karosszék vagy egy íróasztal – sőt Az Íróasztal, hiszen mind a két Alekszej (Karenin és Vronszkij) íróasztala ugyanaz a lepukkant darab, jobbszélen.
A többi mind vastraverz: egy pályaudvaron jönnek-mennek a szereplők, az első tánc, A Tánc is itt zajlott, itt várnak a fő- és mellékszereplők valamire, egymásra, semmire, csak úgy… A monumentális szimbólum itt-ott megbicsaklik (a belógatott vászonra vetített naplementénél kicsit csikorgatjuk a fogunkat, eztminek, namindegy), lehet föl-le húzogatni, festői látványt produkálva innen-onnan megvilágítani. Az Anna Karenina pályaudvar, ez a félbehagyott, a szerelemnek állított emlékmű akár az előadást is szimbolizálhatná: a Karenina, Anna a ki nem használt lehetőségek előadása. Létay Dóra a címszerepben az első felvonás alatt lassan melegszik be, a második felvonásban kócosan, elkent sminkkel lassacskán hajlandó átadni magát a feladatnak. Mellette Gazdag Tibor Kareninjének fokozatos őrülése már-már nevetséges. Igaz, a POSZT alatt nagyobb térbe került az előadás, így a több ponton is láthatóan rosszul kiszámított hosszúságú séták, lépések, mozdulatok zavarhatják a színészeket, a nézőt pedig az, hogy sokszor nem érti az elhangzottakat (legalábbis a földszint 14. sorának közepén erős problémák adódnak).
Telihay Péter rendezése allegorikus képeket is tesz a színpadra: Annát táncosok veszik körül, az érzelmek hullámzását olykor szó szerint megjelenítve, már-már szájbarágva, olykor pedig egy-egy villanásra érzékeltetve egy adott momentumot, ami a világítás pontatlanságai miatt (igen, a fesztiválkörülmények) sokszor elsikkad. A szöveg avétossága talán erősebb kezű dramaturgi munkát igényelt volna, de Szokolai Brigitta tisztelettel bánt vele. Pár szövegpoén így aztán egyszerűen kiugrik a környezetéből, kizökkenti a nézőt a nagyívű regény nem kevésbé nagyívű színpadi átiratának tisztes előadásából…
(fotó: poszt.hu)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: