Segítség! – Három dráma

Másfél évvel ezelőtt Ilyés Lénárdnak, az Okuláré projekt szellemi atyjának ötlete támadt. Mi lenne, ha több helyszínen három tizenöt perces magyar dráma egyszerre mérkőzhetne meg.

Kellenek ugye a témák, a felkért írók, és persze rengeteg helyszín, ahol egy időben vagy szcenírozva vagy félig szcenírozva előadják ezeket a direkt erre a projektre írt műveket. Az ötletet tett követte. Mára már rengeteg magyar és határon túli város csatlakozott a kezdeményezéshez. A nyolcadik Okuláré Projekt budapesti fordulóját a Sanyi és Aranka Színházban rendezték meg, a november elején megtartott drámaestek a segítség témakört járták körbe.

A budapesti fordulóban először Szűcs Zoltán A jó kérdés című drámáját láthattuk. Vajon megtennénk-e valamit, ha tudnánk a következményeit? Vajon a professzor foglalkozna-e a legtehetségesebb tanítványával, ha tudná, hogy matematikai képességeit több száz ember kisemmizésére használja a jövőben? Péter, zseni, ám jelenleg letartóztatás előtt áll. A professzor és másik tanítványa, Gábor beszélget a „Peti-jelenségről”, vagyis megmentjük-e a kisfiúként fuldokló Hitlert, hogyha tudjuk előre, hogy mivé válik? Meddig tart a felelősségünk, és az erkölcsi kötelességünk? Szűcs Zoltán megadja a választ. Tanítani kell, és meg kell menteni. Eddig a mi felelősségünk. Gábor egyetért, de azért vívódik.

Szűcs Zoltán darabja túlságosan tiszta képlet. Bár dilemma elé állít, a kérdést egyértelműen megválaszolja. A darab nem teremt igazán konfliktust. A felvetés jó, csak nem a megfelelő személyek konfrontálódnak. Gyakorlatilag senki sem konfrontálódik senkivel. Péter bár főszereplő, nem jelenik meg a darabban, csak beszélnek róla. Gábor, aki a történet mellékszereplője, előtérbe kerül, főszereplővé válik. Arról a személyről beszél, akinek a jelenléte drámai szituációt eredményezhetne. Vagyis egy unterman lép a főszereplő helyébe. A mű drámaisága számomra itt elveszik. Egy filozófiai eszmefuttatássá, egyfajta erkölcsi kérdés megtárgyalásává válik. Ugyanakkor várható volt, hogy Gáborról több minden kiderül. Hogy valójában ő nem csupán egy tanítvány, hanem… A csavar azonban elmaradt.

A második előadás Terék Anna Segítség című műve. A budapesti Okuláré győztes előadása érdekes problémát vet fel. Vajon meddig tudunk profitálni abból, ha egyszer majdnem meghaltunk? Hajni kisgyerek korában rákos beteg lett. Teljesen felgyógyult, ám egész élete arról szól, hogy ő sajnálható. Ennek természetesen minden előnyével és hátrányával együtt. Hajni tizennyolc éves lett, tizenöt éve egészséges, de „beteg vagyok, jó, hogy még élek” attitűd egyfajta jogosítvány arra, hogy az ember bármit megtehessen. Csak fájjon kicsit a háta, gyengélkedjen, érezze magát picit rosszabbul, mint az átlag. Hajni sorsában eleve adott az elkényeztetetté válás, hiszen majdnem elveszítette a család. Talán ő sem fogja fel, hogy zsarnoki követelései akár egy utazásra akár egy új kocsira vonatkozik, valójában visszatetszőek. Mintha ő maga is hinne abban, hogy a betegség, ami őt egyszer megtámadta, most egyfajta istenévé lett.

Bár ez a verseny a szövegkönyvek versenye, egy félig szcenírozott előadásnál nehéz függetleníteni magunkat a szereplők játékától, a rendezői elképzeléstől. Menszátor Héresz Attila (főszereplő) szerint Fogarasi Gergő rendező és a szereplők egy kicsit nagyobb idézőjelbe tették a darabot, mint ahogy véleményük szerint az író elképzelte. Terék Anna szerint a szövegkönyv csak egy matéria, és őt mindig is érdekelte, hogy színészek, rendezők mit látnak bele abba, amit ő megalkotott. Kérdés, hogy Hajni egykori halálközeli élménye itt csupán egy kabaréfordulat, vagy bizonyos fokon meg kell élni az egykori trauma után kialakult személyiség tragédiáját is. Valóban sakkban tarthat egy családot egy rég elmúlt betegség? Fogarasi Gergő rendezése inkább az abszurd vonalat erősítette. Így véglet-papa kliséje küzd szép csendesen véglet-mama kliséjével, miközben a két nagyra nőtt gyerek szinte csecsemőként üvölt saját jogaiért.

A harmadik előadás Deák Tamás Rudolf című műve. Deák Tamás mindig egyfajta szürreális álomszerű szövetbe építi bele könnyed, kevésbé könnyed, vagy éppen súlyosan nehéz mondanivalóját. Karácsonyi nyomasztó meséjének szereplői hajléktalanok, akiket az ünnep előestéjén megszáll a pénz. Egyszerre csak mindenkinek a zsebében ott terem egy köteggel. És ahogy szokás, ez a váratlan ünnepi esemény felborítja a köztük lévő hierarchiát. Kicsit ellenséggé teszi a látszatbarátokat, és megbontja a köztük fennálló kellemes vegetáció rendjét. Felelős döntést kellene hozni, de ez eddig nem volt benne a pakliban. Vajon kell-e még a direktor, aki vakok között a félszemű, aki egyfajta messianisztikus vezető? Kell-e az az az ember, aki megtalálta az otthont, ami csak most a sok pénz mellett tűnik ócska szemét helynek. Ha nincs szükség vezetőre, akkor kire van még szükség? Azok az emberek kezdenek elmúlni, akik pénz nélkül még rendelkeztek némi identitással, ezek az új pénzes hajléktalanok meg egyszerűen nem tudnak normálisan létrejönni. Mindössze a már és a még nem létező létforma között üvöltenek. Valószínűleg tehát hiába változik a státusz, hiába lesz a seggrészegből úri becsiccsentő, valahol meg kell semmisíteni a jótevőt, vagyis a szerencsét, amely kiölte az önsajnáló rutint.

Ilyés Lénárd elmondta, hogy a Rudolf egy jóval hosszabb többrétegű dráma. Hosszas húzásokkal sikerült egy nagy szövevényes műből kiragadni ezt a szálat, és ebből egy rövid húsz perces darabot írni. Természetesen Deák Tamás műve így is önálló egység, bár az igaz, hogy egy sokszor körbejárt problémát boncolgat.

Kal Pintér Mihály