Dadogok Balassán

Hát zavarban vagyok. És hiába nem kezdünk háttal mondatot, most szívem szerint itt el is búcsúznék a klaviatúráról. Még a végén valami gyermekesen rajongó fogalmazás sikeredne, amire esetleg megkaphatnám a hármas alát.

Amikor Balassa Sándor kilépett a MÜPA Bartók Béla Hangversenytermének színpadára, én elkezdtem könnyezni. Ilyen attitűddel legyen az ember komoly és felelősségteljes újságíró, aki szétcincál egy művet. Nem teszem, kicsit teszem. Hogy jövök én ahhoz?

Kodolányi János Földindulás című drámájából született egy három felvonásos opera. Illetve ami született a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál jóvoltából, az valójában egy koncertszerű előadás. A mű 2000 óta vár, és csak vár. És most először? És csak koncertszerűen? Miért? És akkor hol a Magyar Állami Operaház? Halló! Tessék idefigyelni!

Na jó, nem túl progresszív, és valószínű, hogy a dallamfóboknál kiveri a biztosítékot. Ja, hogy közönségbarát? Kérem szépen, az nem azt jelenti, hogy poros, még azt sem, hogy hatásvadász. Hogy romantikus? Nem Csajkovszkij, nem Dvořák, de még csak nem is Erkel Ferenc. Kodály erőteljesen befigyel. Ez szerintem nem olyan nagy baj.

Az Ormánságban Böbékék nem szeretnék, ha lányuk kihordaná második gyermekét, hiszen akkor a földet el kellene osztani. Ezt a vej, Kántor János nem nézi jó szemmel. Ezért elhagyja a pénzéhes családot. Kántorné elveteti a gyermeket. Ezért „kiszárad”, meddővé válik. Isten, büntetésképpen egyetlen élő gyermekétől is megfosztja.

És akkor „operaelemzek”, ha már muszáj. Balassa operája – és itt most direkt nem a Kodolányi műről beszélek – elsősorban a gyermekáldásról és az abortuszról szól. Számomra az ormánsági ember szenvedése kicsit háttérbe szorul. Bár ott van Weintraub, aki sokat spórolt, és az a perverziója, hogy mindent felvásárol, ott van Böbék Samu, aki számára a föld és a pénz a mértékegység, na meg Zsuzsi, aki már elvetette gyermekét, ezért Jehova tanúja lesz, és a végítélettel riogat. Az operában ők egy dimenziós, negatív karakterekké válnak. Ugyanilyen gaz lélek az angyalcsináló asszony. Ezt tudjuk róluk, ebben nem változnak. Kántorné bűnét, rossz döntését valójában ezek a negatív erők eleve elrendeltté tették.  Így egy picit meseszerűvé válik a történet. Vagyis a főszereplőkön kívül nincsenek esendő emberek, akiket megcibált az élet, ők csupán egy-egy tulajdonságot képviselő karakterek.

Balassa az életre és az élet elveszítésére helyezi a fókuszt. A szerzőt gyakorlatilag Kántor és Kántorné figurája izgatta. És felteszi a ma is aktuális kérdéseket. Miben dönthetünk mi? Illetve milyen szempontok vezethetnek bennünket, amikor döntést hozunk élet és halál kérdésében? Mi az az életünkben, ami fontosabb lehet egy születendő gyermeknél? Talán abban az időben a föld és a vagyon. Talán ma az egzisztencia, a szép alak, vagy egyszerűen a kényelem.

De ahogy „dimenziókat veszítünk”, úgy mélyül el maga az alapsztori, a konfliktus. Arra azonban még életem során soha nem volt példa, hogy egy egyetlen konfliktust körbejáró bruttó két és fél órás opera egy percig sem untatott volna. Itt valahogy nem voltak üresjáratok. Egyre mélyebbre jutottunk, míg végül egy happy end farokkal – Kodolányi alapján – végül pozitívan megtisztulhattunk. Zenei fürdőzés volt ez. Szép és lélekemelő. Már a Karl és Anna című operánál tudtam, hogy a Balassa operákra érdemes odafigyelni. És most sem csalódtam. Sőt!

Kal Pintér Mihály

Vezényel: Medveczky Ádám

Szereplők:
Kántor János: Kiss B. Atilla
Juli, a felesége: Wittinger Gertrúd
Böbék Samu, Juli apja: Szvétek László
Böbékné: Bódi Marianna
Piókás szüle: Várhelyi Éva
Mári néni: Kun Ágnes Anna
Zsuzsi: Zavaros Eszter
Weintraub: Böjte Sándor
Weintraubné: Banai Sára
Orvos: Geiger Lajos
Kisbíró: Kiss Tivadar
Bíró: Rezsnyák Róbert
Kistót: Ambrus Ákos
Öregasszony: Várhelyi Éva
Pap: Ambrus Ákos
Józsika: Kristofics Kornél

Közreműködők a Magyar Rádió Zenei Együttesei