Operett és meseszószban pácolt magyar valóságot kutyultak össze a Mohácsi testvérek Parti Nagy Lajossal karöltve. Tették mindezt az Örkény Színházban, és minden színházi sznobizmusomat félretéve feltételeztem, hogy akkor ugye durran az a nagy bumm. És az a nagy bumm durrant is.
A Köd utánam című zenés-intellektuális kabaré ütött, bár nem nagyobbat, mint amekkorát Mohácsiék öklei szoktak. Nagyjából az lett a végeredmény, amire számítottam. Szórakoztam, elgondolkodtam, és megmosolyogtam a formát. A tartalom ugyanis egy három felvonásos operett formába öntetett. Csak annyira volt zenés, mint egy operett (annyira sem), csak annyira volt néhol-néhol sok, unalmas és túlírt, mint egy operett. Igaz, hogy sokkal kacagtatóbb volt, viszont az örkényes színészeket Debreczeni Csaba kivételével még csak véletlenül sem a hangjuk miatt szerettem meg. Pedig mennyivel nagyobbat üthetett volna ez az ököl, ha a Cintányéros cudar világból és kis Iluska könnyes dalaiból fakadó Kovács Márton dalok szépen szólalnak meg. Akkor erőteljesebben érezhettem volna, hogy milyen cudar egy operet országban élek, de azért hej! Sírva vigad a magyar, de azért kiénekli. Így kiénekeletlenül a dalok inkább csak jelzésértékűek maradtak, és ez a kifordított operett megmaradt a szokásos kovácsmarcis zenés mohácsiskodás szintjén. Az sem kevés.
Újgazdagék, politikus urambátyámék, fejesek, móriczi hősök, vagyis a magyar látszatarisztokrácia jelenik meg az Operabálon. Épp a szegények megsegítése a cél, ahogy az operabálokon lenni szokott. Ezért egy bérszegényt etetnek, aki foglalkozásából adódóan lett látszatszegény, de miután mindezt megélhetésből teszi, valóban nincstelen, csak ez a „valóban” nem érdekel senkit. Így aztán szokás szerint könnyen egyszerűsödik le a probléma, és természetesen gyorsan és biztosan kezelhetővé válik. A többit be a szőnyeg alá, csak amúgy magyarosan. A valódi szegény, aki egy másik szegényen segít, kirúgattatik, ruháitól megfosztatik, elfelejtetik, mert ugye a fejesek mégis fejesek, és közmunka országban ki is mondhatná meg jobban, hogy mi a látszat pontos és megfelelő dramaturgiája. És ez még csak a kezdet. Mert jönnek a mesés karriertörténetek. Meg ugye a földeladás. Most akkor álomtitkár úré lesz-e vagy sem. Fenyegetünk, fele királyságot, vagy épp királylányt ígérünk: és a mese máris megint összefonódik az szép magyar valósággal. Jön a ki kihez megy feleségül, ki kit vesz el fontossági sztori Hamupipőke ágyon.
A karakternevek önmagukban hordozzák történeteiket. Öreg Ördögh, Vadász Stüszi, Lidi néni, az Ördögh öreganyja, vagy mondjuk Dmitrij Pavlovics a magyarul beszélő orosz herceg.
Kiemelhetném a külön koreográfiában, pantomimben, hangban és minden másban brillírozó Debreczeni Csabát, vagy az egyszerűségében zseniális Csuja Imrét, de egy igazi jó örkényes előadásban mindig az összjátékon van a hangsúly. Ritmus, dinamika, szöveg, zene mindig minden a helyén van, és ebben a nagy kompozícióban a színészek is mindig a helyükön állnak. Bár énekhang tekintetében itt most kiesett egy dimenzió, viszont a Köd utánam című előadás ettől függetlenül kihagyhatatlan és nem csak a Mohácsi rajongók számára.
Kal Pintér Mihály
Szereposztás:
Mizse Lajos, hekker – Csuja Imre
Az öreg Ördögh (Rudolf) – Debreczeni Csaba
Ördöghné Nyüstös Flóra, második felesége – Bíró Kriszta
Ördögh Berta Nikolett, a lánya – Kurta Niké
Mostohatestvérei
Antónia – Osváth Judit eh
Kleopátra – Lénárdt Laura eh
Lidi néni, az Ördögh öreganyja – Pogány Judit
Dmitrij pavlovics, magyarul beszélő orosz herceg – Ficza istván
Kozma Jenny, a tavalyelőtti tehetségkutató hányadik helyezettje –Takács Nóra Diána
Horváth Pál Palkó – Nagy Zsolt
Kenedics Sándor – Vajda Milán
Kenedics Emilné – Für Anikó
Vadász Stüszi – Baksa Imre mv
Álomtitkár – Némedi Árpád mv
Szegényember – Máté Zsolt
díszlet – Mohácsi András
Zene – Kovács Márton
dalszövegek – Parti Nagy Lajos
jelmez – Remete Kriszta
dramaturg – Mohácsi István
koreográfia – Bodor Johanna
rendező – Mohácsi János
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: