Bella Máté írjon operát! Ne egyet, ne kettőt, hanem írjon nagyon sokat! Ja, ez nem kérés, ez parancs! Felébredt a Tavasz a Zeneakadémián. Bella Máté ugyanis még három éve az akkori végzős operahallgatók számára „megoperásította” Wedekind drámáját.
A tavasz ébredése már sokakat megihletett. Született belőle musical, félig bábos előadás, aztán jött az ötlet, mi lenne, ha az operatanszak hallgatóit már kivennék az úgy nevezett szépen fésülten, szépen éneklős konzervatív közegből, amelyben Almási -Tóth András rendező szerint sokáig tapicskolnak, és megtörténne a „felszabadításuk”. Beszéljenek, énekeljenek arról, ami manapság talán már nem annyira forradalmi, de mindenesetre még mindig kicsit megosztó. Vagyis gondolkodjunk az érzékektől a szexualitásról, illetve arról, hogy a prüdéria hatására a természetes érzékekből, hogy lesz halálos bűn, az elfojtásból hogy lesz perverzió.
Bella Máté az őszi CAFe Budapest idejére a Zenakadémia Solti György termére hangszerelte operáját. A hatvanfős zenekar a negyedére csökkent, bizonyos jelenetek átalakultak, a koncepció azonban megmaradt. Kérdés persze, hogy Wedekind drámája hogy működik ötven perces operaként. A mű itt elsősorban érzetekről szól. Nagyon nehéz a karaktereket megszeretni, beazonosítani, haladni velük, majd megélni a tragédiájukat. Erre ugyanis egészen egyszerűen nincs elég időnk. Így aztán a rendező folyamatosan érzéki, néha kissé szürreális képekben gondolkodik.
A díszlet egy vászon és maga a tánckar. Ez utóbbi fejezi ki magát az érzékiséget. Fehérneműbe öltöztetett fiatal fiúk és lányok gabalyodnak folyamatosan egymásba, majd néha indaként a szereplők érzékeny pontjait is érintik. Itt maga az érzékiség táncol és létrehoz egyfajta fülledt erotikus, később tragikus atmoszférát. Almási-Tóth az erotika, a szex, a vérbőség, az abortusz és a halál szimbólumaiként behoz még egy csomó testre kenhető málnát, epret, így aztán az érzékiségtől folyamatosan a halál felé juttat el bennünket. Vagyis nem a szereplők tragédiáját látjuk, hanem egy rosszul kezelt probléma egyenes útját mutatja be kicsit talán túlságosan is világosan és érthetően.
A rendező bizonyos szereplőknek magyar nevet ad, másoknak meghagyja az eredeti nevét. Ebben őszintén szólva nem igazán éreztem sok következetességet. Ráadásul a magyarítást semmi sem indokolta. Az illusztációnak szánt vetítéseket sem éreztem túl szerencsésnek. A guruló málnák zuhanása inkább olyan gumimacis, kellemes hangulatot ébresztett bennem.
Összességében mégis működött az előadás. Bella Máté létrehozta a populáris modern operát. Zenéje színházszerű, friss és pontos. Illusztrál, ugyanakkor önálló zeneműként is élvezhető. Soha nem öncélú. Hallgatható, és mégis eredeti. Az új utakat nem a zenében keresi, hanem a jeleneteknek ad mindig annyi erőt, érzékiséget amennyi éppen szükséges. Annyira monumentális, amennyire az még elviselhető. Almási-Tóth és Bella jól beszélik egymás nyelvét, és ez az előadáson is érezhető volt.
Bár picit úgy éreztem, mintha csupán egy keresztmetszetet láttam volna Wedekind drámájából, ez az egység mégis jól működött. Igaz a végén kicsit komikusra sikerült ahogy a szereplők az elgurult málnákon csúszkáltak a tapsrendben, de ez már csak hab volt a tortán.
Kal Pintér Mihály
Fotók: Felvégi Andrea/CAFe Budapest
Bella Máté: A tavasz ébredése
CAFe Budapest, Zeneakadémia — Solti György Kamaraterem, 2015. október 9.
Szereposztás:
Wendla: Hajnóczy Júlia
Menyus: Rab Gyula
Marci: Ódor Botond
Igazgatónő: Horti Lilla
Ilse / Anya: Luszine Sahakyan
Álarcos Úr: Gaál Csaba
Thea: Zavaros Eszter / Molnár Anna
Martha: Ruszó Alexandra
Közreműködik: az UMZE Kamaraegyüttes szólistái, a Zeneakadémia hallgatói, a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói
Vezényel: Vajda Gergely
Díszlet, jelmez: Almási-Tóth András
Zenei asszisztens: Baja Mónika, Gyökér Gabriella, Lustyik Ákos, Tóth Lajos
A rendező munkatársa: Haás Vander Zsófia
Koreográfia: Kulcsár Noémi
A szöveget Frank Wedekind drámája nyomán írta: Almási-Tóth András
Rendező: Almási-Tóth András
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: